Legkeresettebb alkotók
  • Perlrott Csaba Vilmos keresett alkotó
    Perlrott Csaba Vilmos
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Tornai Gyula keresett alkotó
    Tornai Gyula
  • Patkó Károly keresett alkotó
    Patkó Károly
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Patkó Károly keresett alkotó
    Patkó Károly
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Perlrott Csaba Vilmos keresett alkotó
    Perlrott Csaba Vilmos
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László

Orbán Dezső Tanulmányok

  1. Orbán Dezső - Csendélet gyümölcsökkel és zöldségekkel
    1. Orbán Dezső motívumgazdag Csendélete a festő kevéssé ismert, korai alkotói periódusának egyik reprezentatív darabja. Míg az életmű 1909 és1912 közötti időszaka, amely a hazai modernizmus úttörőiként ismert Nyolcak festőcsoporthoz kötődik, ismertnek és feldolgozottnak mondható, addig a festői kibontakozás menete alig feltárt. Az itt bemutatott Csendélet figyelemreméltó dokumentuma, értékes láncszeme annak a folyamatnak, amelynek során az cézanne-i festői törekvések meghatározóvá válnak Orbán művészi látásmódjában.

      Ébredező művészi ambícióit egy szerencsés találkozás erősíti meg. A józsefvárosi Zerge utcai főreáliskolában osztálytársa az a Gulácsy Lajos, aki alig tizenhét éves, amikor egyik festményét kiállítják a Műcsarnok 1899. évi téli tárlatán. Orbánnak a következő évben festett legkorábbi ismert olajképe, egy Budapesti utcakép még tükrözi Gulácsy sajátos hangulatfestésének hatását. Miközben matematikát és filozófiát hallgat a pesti tudományegyetemen, 1905-től már maga is kiállító művészként lép fel a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok tárlatain (Házak, Régi város, Minerva temploma, Aratás után, Dombvidék). Legkorábbi festményeinek csoportjában még a tájkép műfaja meghatározó, bár első gyűjteményes, 1917-ben megrendezett kiállításán néhány korai csendéletét is bemutatja (Konyhai csendélet, 1902; Csendélet, 1904).

      Miután 1906 nyarán Orbán bevégzi egyetemi tanulmányait, nővére támogatásával Párizsba utazik. Itt szerzett benyomásai döntő befolyással bírnak egész további pályájára. Idősebb kollégái javaslatára beiratkozik ugyan a Julian Akadémia festészeti kurzusára, de az oktatás akadémikus kötöttségeitől két hét után megszabadul. A rendszeres művészeti képzés helyét az önképzés veszi át. Kísérője és barátja, Berény Róbert bevezeti a a legmodernebb francia művészeti törekvéseket bemutató galériákba. Durand-Ruel műkereskedésében vagy Gertrude Stein szalonjában Van Gogh, Picasso, Matisse, Cézanne műveivel ismerkednek meg. Az újszerű művek láttán első reakciója természetszerűleg a megütközés. De hónapokon át újra és újra elzarándokol ezekhez a képekhez, míg egyszerre csak nyilvánvalóvá  és érthetővé válik számára szépségük, festői nyelvük. Ettől fogva saját művészi törekvéseit is a posztimpresszionizmus, elsősorban Cézanne és a francia fauve-ok festészete határozza meg.

      Hazatérése után a párizsi benyomások feldolgozása, elsajátítása következik. A Templomkert (Pécs, Janus Pannonius Múzeum), az Uszály (mgt.) vagy 1909-ben a MIÉNK második tárlatán kiállított Charentoni tájképe (Székesfehérvár, Deák-gyűjtemény) már a francia expresszionizmus kiérlelt hatását tükrözi. A csendélet műfajában azonban az itt bemutatott mű jelenti az egyetlen támpontot az 1906 és 1910 közötti évek festői alakulására nézve. A fehér abroszra szórt zöldségek és gyümölcsök dús vegetációjának együttesét a háttér tükörfelülete kettőzi meg. Az egyszerű használati tárgyak, a gyümölcsök és zöldségek, vagy a fehér asztalterítő reflexszínekben gazdag festésmódja Cézanne csendéleteinek hatásáról tanuskodik, az egész kompozíció túlcsorduló színpompája, szertelen dekomponáltsága, néhol aprólékos részletgazdagsága pedig a látvány okozta gyönyörűség elemi erejű festői megnyilatkozása. Az 1907 és 1910 közötti évekre tehető Csendélet zöldségekkel és gyümölcsökkel egyes motívumai néhány évvel később jutnak kiemelt szerephez Orbán kompozícióin. A kép legközelebbi párhuzamán, az Asztalnál ülő munkásokon (1910 k., mgt.) csaknem azonos beállításban jelenik meg a csendélet cserépkancsója, és újra feltűnik a jellegzetesen esztergált asztalláb. Majd az 1910-es évek elején, a Nyolcak körében alkotott csendéleteinek puritán, szigorúan szerkesztett tárgyi világában jelennek meg ismét e korai kompozíció részletelemei (pl.: Csendélet, 1910 k. – mgt.; Könyvek, kaktusz, edények, 1911 – MNG;).

      Irodalom:
      - Orbán Dezső gyűjteményes kiállításának katalogusa. Budapest, Könyves Kálmán Szalon, 1917.
      - Desiderius Orban retrospective. Works from 1900 to 1975. Art Gallery of New South Wales. 1975.
      - Passuth Krisztina: Orbán Dezső. (A művészet kiskönyvtára 109.) Budapest, 1977.
      - Orbán Dezső festőművész (Aisztrália) gyűjteményes kiállítása. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1984.
      - Bellák Gábor: Asztalnál ülő munkások. Művészet, 1984. 10. sz. 42-43.
      - Orbán Dezső festőművész kiállítása. Budapest Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma, 1986.
      RA

       
       

       

  2. Orbán Dezső - Csendélet gyümölcsökkel
    1. Százhárom évet átívelő, eseményekben és sikerekben gazdag pályája során Orbán Dezső bejárta az egész világot. Párizstól és a Nyolcaktól indulva, Európán és az izmusokon át Ausztráliáig és a lírai absztrakcióig vezetett az útja, de idős korára újra visszatalált a természetábrázolás cézanne-i mélységeihez. Annak ellenére, hogy egy ideig az alkalmazott grafika és a design területére is elkalandozott mindvégig festő maradt. Hatalmas ívű, stilárisan igen sokrétű munkásságából festői kvalitásukkal messze kiemelkednek a Nyolcak idején festett munkái. A kilencvenhat éves Orbán Dezső így emlékezett vissza pályájának erre az igazán progresszív időszakára: "Berény Róbert, Márffy, Czóbel, Kernstok és a többiek valamennyien rövidebb-hosszabb időt töltöttünk Párizsban, és a francia posztimpresszionizmus hatásai kiütköztek valamennyiünk munkáin. Volt bizonyos egységesség a művészetünkben. A posztimpresszionizmus szakította meg a szoros kapcsolatot a természet ábrázolása és a képzőművészet között. Ezzel indult el a folyamat, hogy a festészet mindjobban eltávolodott a természet utánzásától." (A nyolcak egyetlen élő tagja, Népszabadság, 1980. június 27.) Az idő mitikus távlatán túl a Nyolcak művészetének egységessége Matisse és Cézanne festészetéből táplálkozott. A Csendélet gyümölcsökkel igen szép példája annak, hogy Orbán és a Nyolcak számára a progresszió - példaadóikhoz hasonlóan - nem jelentette egyúttal a hagyomány tagadását is. Orbán festménye a formák cézanne-i plaszticitását sikeresen ötvözi a németalföldi zsánerek klasszikus nyugalmával.
      Orbán Dezső Ausztráliában a kontinens egyik legszínvonalasabb művészeti iskoláját vezette, pedig ő maga nem részesült semmilyen művészeti képzésben. Festői tehetsége már korán megmutatkozott, de családja unszolására a matematikusi pályát választotta. Ennek ellenére nem hagyott fel a festéssel, és 1906-ban az egyetem elvégzése után Párizsba utazott. Itt beiratkozott a Julian akadémiára, de két hét után otthagyta a konzervatív intézményt, inkább barátjával és fiatalkori mentorával, Berény Róberttel tartott, aki megismertette a legmodernebb irányzatokkal. Ekkoriban még Berénnyel lakott, de hazatérésük után, 1909-ben már az ő saját műtermében alakult meg a Nyolcak elődjeként a Keresők társasága. A fiatal Orbán festői kvalitásait jól mutatja, hogy 1911-ben a Nyolcak gyűjteményes kiállításán ugyanannyi képpel szerepelt, mint Márffy Ödön és csak Berény állított ki tőlük több művet. Ezen a kiállításon már a neves kritikus, Bölöni György is meleg szavakkal méltatta csendéleteit: "Orbán Dezső - akinek a logikus képszerkesztés a legbecsesebb értéke - megmutatja, hogy egyszerű motívumokból, semmitmondó jelenségekből is lehet jó művészetet csinálni." (Bölönit idézi: Dévényi, 1974)
      A logikus képszerkesztés mellett azonban Orbán művészetének a festői értékei sem elhanyagolhatóak. Az egyszerű szerkezetű, statikus csendéleteit - mint például a Csendélet gyümölcsökkel - éppen az izgalmas formák és a gazdagon árnyalt kolorit emeli ki Cézanne követői közül. A kompozíció egésze ugyan nyugalmat áraszt, de Orbán olyan gyümölcsöket - jelen esetben birsalmát - választ, ami lehetőséget teremt a fény-árnyék gazdagabb modulálására. A klasszikus nyugalmú almák és körték mellett a birsalmák bizonyos fokú expresszivitást kölcsönöznek a festménynek. Ehhez társulnak még mélytüzű színei, melyek alapján művészetének egyik legjobb ismerője, Passuth Krisztina is a magyar művészet legjavához sorolta festészetét: "Mindenesetre Orbán életműve - amelyet csak töredékeiben ismerünk - semmiképpen sem elhanyagolható része a hazai XX. századi festészet történetének. Annál is inkább, mert némelyik vásznán különös szépséggel csillannak meg a mélytüzű színek, míg más képeken a formákat belső feszültség teszi duzzadóan erőteljessé." (Passuth, 1967, 41.) Ha még mélyebbre akarunk hatolni Orbán festészetében, akkor Kállai Ernő nyomán a Cézanne-i művészet értékeit fedezhetjük fel benne. Orbán Cézanne-hoz hasonlóan arra törekedett, hogy egybeötvözze a "temérdek árnyalatú színt", a "plasztikus tömörségű formát", a "képfelület egyszintű síkját" és a "mélybenyúló sokrétű teret". Síkszerű, de a tér mélységét is kiaknázó, egyszerre nyugalmat árasztó és izgalmas motívumokat felvonultató festészetének igen szép darabja a Csendélet gyümölcsökkel.

      Irodalom:
      Kállai Ernő: Cézanne és a XX. század konstruktív művészete, Budapest, 1942
      Horváth Béla: Adatok Orbán Dezső életéhez és művészetéhez, Arrabona, 1964/6
      Baki Miklós: Orbán Dezső, Művészet, 1964/12
      Passuth Krisztina: A nyolcak festészete, Budapest, 1967
      Dévényi Iván: Orbán Dezső kilencven éves, Magyar Hírek, 1974. november 9.
      Dévényi Iván: Desiderius Orbán. A Hungarian-Australian Painter, The New Hungarian Quaterly, 1976/3
      Passuth Krisztina: Orbán Dezső, Budapest, 1977 HS

  3. Orbán Dezső - Velence látképe a Canale Grande-tól a Rialto felé
    1. Analógiák
      - Orbán Dezső: Párizs, magántulajdon
      - Orbán Dezső: Monmartre, 1926, Magyar Nemzeti Galéria

  4. Orbán Dezső - Parkrészlet
    1. Orbán Dezső érettségi után matematikát és fizikát tanult az ELTÉ-n, de 1906-ban végleg elkötelezte magát a festészet mellett. Ekkor utazott el Párizsba, ahol Berény Róbert vette pártfogásába, és ismertette meg a modern művészet legjavával. A magyar Matisse-tanítványokhoz, Cézanne követőkhöz és neósokhoz hasonlóan Orbán is az újszerű forma-konstrukciók és színhatások felől közelített a festészethez. Cézanne-os csendéletei és matisse-os aktjai így jól illeszkedtek a Kernstok körül csoportosuló modern festők művei közé.
      A Nyolcak festészetét Cézanne és a Fauves-ok erőterében szokás elhelyezni és elemezni. Innen nézve a Parkrészlet mélyülő lombozatának szerkezeti vonalai - Cézanne nyomdokain - a teret hivatottak érzékeltetni, a virágágyás bátran odavetett égő vörös foltja pedig Matisse bátor színkezelését követi.
      Orbán a Nyolcak 1912-es harmadik kiállításán tizenöt festménnyel (köztük három parkrészlettel) szerepelt, és a kritika 1917-es egyéni kiállítása kapcsán is hangsúlyozta tájképei erősségét. A szigorú Kassák Lajostól például komoly dicséretet kapott: "Tehetsége a tájképben kulminál. ... Ezeket nem fotografikus leste rá a vászonra. Orbán piktúrájának itt a natúra a fundamentuma, témájának gyökere, mert amit elénk ad az már új, koncentrikus élet." (Kassák, 1917) A sűrítés és a fokozás dicsérete talán jelen képünknek is szólhatna, mivel a festmény elemi erővel aknázza ki a vörös és a zöld kontrasztját. Az enyhet adó ég kékjét és a ragyogó virágfolt kékes "auráját" csak fokozatosan tapasztalja meg a néző.
      A Nyolcak legfiatalabb tagja Berényhez hasonlóan több parkrészletet is festett, de autodidaktaként talán távolabb tudott kerülni az akkoriban oly erős nagybányai természetlátás kliséitől. Mintha Emil Nolde pipacsos mezőinek színei és gesztusai kísértenének a bemutatott Parkrészlet expresszivitásában. Stílus- vagy eszmetörténetileg ez persze nehezen védhető, mégis a festészet - Orbán által is kinyilatkoztatott - negyedik (lelki) dimenziójában a hagyományos tér és a hagyományos idő önmagán túlmutatva értelmét veszti és átadja helyét a határtalan érzéseknek. A vadak és a színek kultusza valójában az érzések és a lélek kultusza Orbán Dezsőnél éppúgy, mint a kor legjelentősebb európai expresszionistáinál.

      IRODALOM:
      - Orbán Dezső: In: A nyolcak harmadik tárlatának katalógusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1912.
      - Kassák Lajos: Könyves Kálmán Szalonja. MA, 1917/7.
      - Bálint Aladár: Két kiállítás. Nyugat, 1917/9. 853-854.
      - Horváth Béla: Adatok Orbán Dezső életéhez és művészetéhez. Arrabona, 6, 1964. 335-344.
      - Passuth Krisztina: A nyolcak festészete. Corvina, Budapest, 1967. Passuth Krisztina: Orbán Dezső. Corvina, Budapest, 1977.

  5. Orbán Dezső - Kannás csendélet
    1. "Orbán a legegyszerűbb festő a Nyolcak között. Nem a túlzások, hanem a lefokozások embere, - aki megmutatja, hogy a semmitmondó jelenségekből is lehet művészetet csinálni ... Orbán nem hajszolja a festőileg szépet mindenáron - a logikus képszerkesztés a legbecsesebb értéke." - foglalta össze a Nyolcakkal szimpatizáló radikális újságíró, Bölöni György Orbán festészetét, (Vigília, 1911.).
      Orbán Dezső volt a Nyolcak legfiatalabb tagja, aki a 1o-es években a progresszív magyar művészet aktív alakítója. Kezdetben autodidaktaként fest, majd természettudományos tanulmányai után 1906-ban Párizsba ment a Julian Akadémiára, azonban az iskola száraz szelleme Orbánt se marasztalta sokáig. Ehelyett Berény Róberttel töltekeztek az izmusokkal átitatott Párizs művészeti életével, galériáival és szalonjaival, még Gertrude Stein is megemlékezik önéletrajzi regényében "a szimpatikus magyar fiúkról" - Berényről, Czóbelről és Orbánról. Budapestre visszatérve, a Cézanne, Braque, Matisse és Picasso érlelte szemlélettel nem lehetett ugyanabba a naturalista-inpresszionista, türelmes polgári festészetbe visszahelyezkedni, ami a magyar festészeti közéletet a tízes években jellemezte.
      A hazatérő festők inkább azonosultak Kernstok "kutató művészetének" programjával, amely radikálisan hirdette: "Értelem ... ez az az eszköz, amellyel a természet előtt fel kell fegyverkeznünk ... értelmet a festésben, fegyelmezett emberi agymunk.át" (Kernstok K.: A kutató művészet. Nyugat, 1910/I.) Követendő példaként pedig Cézanne-t választották. A Szinyei köré csoportosuló MIÉNK-ből vált ki az a radikálisabb gondolkodású, az impresszionizmuson tartalmi- és formai téren túllépni kívánó csoport, ami a "Keresők" társasága (1909) után, 1911-től Nyolcak néven vonult be a magyar művészettörténetbe. Ez a heterogén összetételű, festői problémákat kutató és megoldó csoport Orbán Dezső műtermében alakult meg és 1909-1912-ig három kiállítás során szembesítették a közönséget konstruktív szellemű festményeikkel.
      Orbán Dezső festészete is az 1910-12 közötti időszakban bontakozik ki; ekkor festi meg masszív tárgyakkal benépesített, szigorúan komponált, puritán csendéleteit, amelyek sorába az 1910-es Kannás csendélet - Passuth Krisztina 1977-es kismonográfiájában még a lappangó értékek között szerepel - is akadálytalanul simul bele. Talán a csendélet az egyetlen műfaj, ami a Nyolcak festészetén belül egyöntetűen jelentkezik a csoport tagjai, különösen Berény és Czigány Dezső között; a formák egyszerűsége, a vissza-visszatérő tárgyak, a kis dolgok iránti elmélyült figyelem egyaránt Cézanne-ig mutatnak.
      Orbán képének tere egy szoba komor fala, és egy erős rövidülésben látszó asztallap, ami a rajta álló tárgyakkal együtt mégis mélységet ad a szűk térnek. A tárgyak az orbáni csendéletek jól ismert elemei: meggyűrt abrosz, kancsók, kicsi tálka, és szintén jellegzetes e zárt világ visszafogott, barnákra-szürkékre redulált színhasználata. Azonban mégsem egészen mozdulatlan ez a világ; Orbán a diagonális komponálással, a fekete-fehér éles kontrasztjaival deríti festményét. A tárgyak konkrétsága: - szín és forma, a képi "eseménytelenség" minduntalan szemlélet és megformálása immanens kérdéseihez vezetnek vissza. A Kannás csendélet egyszerre tükrözi Orbánnak a csendéletben megtalált sját modusát, és a Nyolcak modern festészet-felfogását. 

      Reprodukálva:
      - Passuth Krisztina: Orbán Dezső. Bp., 1977., 3. Kép

      Irodalom:
      - "Nyolcak" kiállítása. Nemzeti Szalon, 1911. 10. Kat. Bev. Tan.: Feleky Géza
      - Baki Miklós: Orbán Dezső. Művészet, 1964/12., 28-30.
      - Horváth Béla: Adatok Orbán Dezső életéhez és művészetéhez. Arrabona, 1964, 335.
      - Passuth Krisztina: Orbán Dezső. Budapest, 1977.
      - Passuth Krisztina: A Nyolcak festészete. Bp., 1967
      - Perneczky Géza: Tanulmányút a Pávakertbe. Bp., 1969, 28.
      - Dévényi Iván: Desiderius Orbán a Hungarian-Australian painter. The New Hungarian Quarterly, 1976/9., 173-175.
      AK

  6. Orbán Dezső - Csendélet gyümölcsökkel, 1910 körül
    1. Orbán Dezső piktúráját számtalan művészeti impulzus érte hosszú, eseményekkel teli pályája során. Élete százhárom éve alatt a Nyolcaktól indulva, az izmusok váltakozásán át egészen a lírai absztrakcióig jutott. Orbán eredetileg matematikát és fizikát tanult, majd 1906-tól, az egyetem elvégzése után egy évet tartózkodott Párizsban. Itt a legtöbb időt barátjával és mentorával, Berény Róberttel töltötte, aki megismertette vele a modern irányzatok és iskolák javát. Olyannyira, hogy Orbán érdeklődése ekkor fordult a festészet felé. Hazatérésekor Berényhez hasonlóan a Nyolcak tagja lett és a csoport 1911-es gyűjteményes kiállításán már ugyanannyi képpel szerepelt, mint Márffy Ödön.

      Cézanne hatása Orbán festészetében
      Művei közül kvalitásukkal magasan kiemelkednek a Nyolcak idején készült festményei. Alkotásait masszív, plasztikus motívumok és biztos kompozíciós tudás jellemzik. Orbán Dezső 1980-ban így emlékezett vissza erre az időszakra: "Berény Róbert, Márffy, Czóbel, Kernstok és a többiek valamennyien rövidebb-hosszabb időt töltöttünk Párizsban, és a francia posztimpresszionizmus hatásai kiütköztek valamennyiünk munkáin. Volt bizonyos egységesség a művészetünkben. A posztimpresszionizmus szakította meg a szoros kapcsolatot a természet ábrázolása és a képzőművészet között. Ezzel indult el a folyamat, hogy a festészet mindjobban eltávolodott a természet utánzásától."
      A Nyolcak csoportját egységesen jellemző Matisse és Cézanne imádat Orbán festészetét sem hagyta érintetlenül. Tökéletes példa erre a Csendélet gyümölcsökkel, melyen egyértelműen a cézanne-i formaadás lehetőségeit kutatta. A puritán környezet, puritán tárgyai maguktól értetődően a tisztaság, az értelemszerű elrendezettség levegőjét árasztják, ami talán a legnagyobb erénye az 1910-es és 1920-as években készült Orbán alkotásoknak.

      Orbán izzó színvilága
      Orbán 1910 körül készült erőteljes, tiszta kompozíciói ilyen a most vizsgált Csendélet gyümölcsökkel is izgalmas formáikkal és gazdag színvilágukkal mégis kitűnnek a Cézanne-t követők népes táborának csendéletei közül. A művész sikerrel bizonyítja, hogy a francia festészete nem jelent automatikusan egyet a hagyományok tagadásával. Itt bemutatott festménye ugyanis tökéletesen ötvözi a formák cézanne-i modellálását a németalföldi zsánerfestészet klasszikus nyugalmával. Ízzó színeivel, a gyümölcsök kissé esetleges már-már groteszk formáival a téma a 17. század holland csendéleteinek összbenyomását kelti.
      A csendélet a birsalmákon megjelenő erős fény-árnyék hatás és expresszív ecsetkezelés ellenére is nyugalmat áraszt. Az expresszivitást az ízzó színek erősítik, amelyet Passuth Krisztina, Orbán művészetének egyik legjobb ismerője így jellemez: "Mindenesetre Orbán életműve amelyet csak töredékeiben ismerünk semmiképpen sem elhanyagolható része a hazai 20. századi festészet történetének. Annál is inkább, mert némelyik vásznán különös szépséggel csillannak meg a mélytüzű színek, míg más képeken a formákat belső feszültség teszi duzzadóan erőteljessé."
      A Csendélet gyümölcsökkel kitűnő példája Orbán izgalmas, a poszt-impresszionizmus eredményeit elvakultság nélkül szemlélő művészetének. Nemcsak felhasználja a francia művészet nagyjainak eredményeit, de képes azokat egyéni módon, saját vérmérsékletének és elképzeléseinek megfelelően továbbfejleszteni.

      Kiállítva és reprodukálva:
      - Preview. Selection from the Kieselbach Gallerys Offer, Budapest, 2002. 37. oldal Orbán és a Nyolcak
      KG

  7. Orbán Dezső - Csendélet körtékkel, almákkal
    1. "After Paris"
      A huszadik század első évtizede a magyar festői kultúra tekintetében is az igazán nagy átalakulások kora volt. Vihargyors tempóban váltották egymást az izmusok és a stíluskeresés lázában égett szinte minden valamirevaló művész. Párizs volt ekkor az a szellemi központ, ahol kötelező volt a művészetek minden területén tájékozódni. "Félénk fiatalember voltam és franciaságom nagyon hiányos volt, így nem folytattam beszélgetéseket Matisse-szal vagy Modiglianival, hanem inkább néztem és hallgattam őket és magatartásuk egyfajta felszabadító hatással volt rám." emlékezett vissza 1906-os első párizsi útjára a matuzsálemi kort megért Orbán Dezső 1983-ban. Az említett francia mesterek mellett azonban, Orbánra legnagyobb hatással egyik festőkollégája, Berény Róbert volt ezekben az években. Berény nemcsak az akkor legmodernebb párizsi művészekkel és művekkel ismertette meg barátját, de ezen kívül bár három évvel fiatalabb volt , egyfajta szellemi vezető szerepét is betöltötte kapcsolatukban. A most felbukkant Orbán-csendélet hátoldalán az agg mester sajátkezű, ám részben korrekcióra szoruló felirata ("AFTER PARIS 1907") tanúskodik arról, hogy a képet 1906-os, első párizsi tartózkodását követően, már feltehetően itthon festette. Az ismert és datált Orbán művekkel, valamint az egykorú Berény csendéletekkel való összevetés alapján viszont kijelenthető, hogy a festmény csak három évvel később, 1910-ben született, pontosan akkor, amikor Berény híres Kancsós csendélet (MNG, 1910) című alkotása, mely egyben Orbán Csendéletének egyik legközelebbi analógiája is.

      "száz jó ember és száz jó kép"
      Az alcím szavai Cserna Andornak, az Aurora című irodalmi és művészeti hetilap szerkesztőjének tollából, a Nyolcak 1911-es kiállításához kapcsolódó irodalmi felolvasó délutánok egyikéről szóló cikkben jelentek meg. A festmények mellett szobrokat, érmeket és hímzéseket is bemutató híres tárlat, valóban nem több mint száz jó ember művészek és történészek, írók és újságírók, valamint egyéb kultúrmunkások , az egykorú Magyarország szellemi elitje jóvoltából és támogatásával valósulhatott meg. E kiállítás kritikáinak tanúsága szerint Orbán Dezső főképp csendéletekből álló kollekciója volt a legkevésbé irritáló, a modern festészetet leginkább és előszeretettel, könnyed vasárnapi szórakozásként fogyasztó nagyközönség számára. A Nemzeti Szalon Almanachjában rögzített vásárlások jegyzéke szerint, a hatalmas sajtóvisszhangot kiváltó, ám csekély anyagi sikerrel zárult tárlaton a Nyolcak (valójában tizenegyen voltak ekkor) közül Orbánnak sikerült eladnia a legtöbb, szám szerint három (!) darab olajfestményt, melyek mindegyike csendélet volt. A csoport egyik legképzettebb és legagilisebb propagátora, Bölöni György 1911-ben cikksorozatban mutatta be a résztvevőket, avatott elemzését nyújtva művészetüknek. Az Aurora "Orbán-számában" úgy méltatta a fiatal művész képeit, mintha éppen ez a végtelenül egyszerű, színvilágát tekintve is visszafogott ám kiválóan összehangolt, remekbe szabott Csendélet épp ott függött volna az íróasztala fölött: "A legegyszerűbb festő a Nyolcak között. Nem a túlzások, hanem a lefokozások embere, aki csaknem dacol és kacérkodik azzal, hogy a semmitmondó jelenségekből is lehet művészetet csinálni. [] Orbán képein ennek a szolid munkának eredeteibe pillantunk bele és puszta véletlenség, hogy csendélete került össze javarészt s nem tájkép, portré, vagy egyébféle festői munka, csak csendéletek, melyeken látszólag csak szürkeség ül, egyformaság, egy letompított, monoton tónus. Ezek a látszólagos színtelenségekből eredő képek tisztán mutatják, hogy milyen új érték, milyen újra felismert, rejtett érték lett formabecsléseknél a szín."

      Feltehetően kiállítva:
      - Nyolcak kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1911. áprilismájus

      Irodalom:
      - Bölöni György: Orbán Dezső. Aurora, 1911. május 20. 246-248.
      - Nancy Berryman: Portrait of the artist as a not-so-young man. The Sun Herald, 1983. november 27.

      Analógia:
      - Berény Róbert: Kancsós csendélet, 1910, vászon, olaj, 50 x 63 cm, jelzés hátul: Berény 910, MNG ltsz.: 58.682
      RA

  8. Orbán Dezső - A velencei San Geremia templom, 1927
    1. Szent Jeromos és a velencei San Geremia templom

         Szent Jeromos a 4–5. század fordulóján élt egyháztanító Pannonia és Dalmácia egykori határvidékén, Stridon városában született. Az ő nevéhez fűződik a Vulgata azaz a Biblia első hiteles latin nyelvű változatának elkészítése. Szentté avatása óta a Szentírás tanulmányozásával foglalkozók, a bibliamagyarázók és a könyvtárosok védőszentjeként ismert.

       A San Geremia elnevezésű, azaz Szent Jeromosnak ajánlott görögkereszt alaprajzú kupolás templomot 1753-tól építette Carlo Corbellini Velencében a Canal Grande és a szintén forgalmas Canale di Cannaregio viziutak találkozásánál. A barokk templomhoz tartozó campanile viszont a város egyik legrégebbi, még a középkorból fennmaradt harangtornya. Az épületegyüttes monumentális tömeghatása a Canal Grande felől érvényesül leginkább. A templom közepe felé emelkedő és lépcsőzetesen egymás fölé rétegződő tömbjeivel, térképzésével valamint tagozataival a velencei barokk építészet egyik mintapéldája.

      Orbán Dezső művészete és stílusváltása az 1920-as évek közepén

         Orbán az 1920-as évek közepén huzamosabb ideig külföldön tartózkodott családjával együtt. 1925-26-ban előbb Párizsban és környékén dolgozott, majd a következő évben festmények sorozatán örökítette meg Velence számos jellemző részletét.1927 októberében azonos időben két helyszínen, a budapesti Ernst Múzeumban és a pécsi Nőegylet helyiségében reprezentatív válogatásban mutatta be legújabb műveit. "A negyedik és ötödik teremben szinei mélységének tovafejlesztése közben találjuk Orbán Dezsőt. Spanyol- és olaszországi, párisi és nagybányai motívumok váltakoznak képein, de mindenik egyéni stílusából fogant, mélyre hangolt emailszerü szinek ragyogásával fonja körül világképét, bárhol is lássa meg őket. Ez a szincsillogás lelke öntudat alatti mélyéből fakad és szinjátékában bársonyosan hullámzik előttünk." – írta Lázár Béla az Ernst Múzeumbeli kiállítás katalógusában.

         Orbán Dezső itt bemutatott festményén a San Geremia templom látható, háttérben a harangtoronnyal összeépült Palazzo Labia-val. Képünkön a templom szinte csontvázszerűvé absztrahált módon jelenik meg, remekül érzékeltetve az épületnek a történelem viharait túlélő masszív szerkezetét. Főként az architektúrák festésében érhető tetten a művész 1925 körüli stílusváltása, melynek főbb jellemzői a konstruktív szerkesztésű alapváz, a markáns tömegkezelés és tömörséget sugalló fémes hatású színegyüttesek alkalmazása. Orbán a látvány elemeit néhol bársonyosan, néhol pedig karcosan-rajzosan állítja elénk, mindig attól függően, hogy az ábrázolt tárgy vagy részlet milyen ecsetkezelést és színhatást igényel. A realitás iránti igény és a vizionárius álomszerűség együttesen jelentkezik Orbán e korszakának festészetében. "…Orbán Dezső tájképei tüzes szinpompájukkal, érett ragyogásukkal és változatosan összefogott szinskálájukkal bizonyítják a művésznek egyre szabadabb és teljesen önmagafelé fordult művészetét. Velencei, nagybányai, de különösen párisi tájképei …szinekben gazdag palettájának érett eredményei, fejlődése egyenes, biztos és egyre magasabbra törő." – írta 1927-ben, szintén az Ernst Múzeumban kiállított képekkel kapcsolatban a Magyarság című folyóirat kritikusa.

         Orbán párizsi, arles-i és velencei  városképein s közöttük az itt tárgyalt San Geremia című művén is tudatos és alapos munkával fejlesztette tovább az 1910-es évekbeli festészetének eredményeit. A tovább gondolt konstruktív szerkezetesség egyre erőteljesebb változatait kísérletezve ki, Orbán művészete egyrészt kiegyensúlyozottabbá vált, másrészt viszont egyfajta "modorbeli megállapodottságot" is tükröz, amint ezt Tersánszky Józsi Jenő találóan megfogalmazta. Orbán nem csatlakozott az 1924-ben alakult Képzőművészek Új Társaságához – eltérően az  egykori Nyolcak szinte valamennyi tagjától. A KUT által propagált École de Paris irányától függetlenül, a Neue Sachlichkeit tárgyilagosabb szemléletéhez közeledett az 1920-as évek közepétől. Ezekben az években alkotott műveinek távoli párhuzamait – a szinte zománcszerűen rétegzett fémes színvilág és a szinte metszően éles formaképzés tekintetében – Franz Radziwill ugyancsak ekkoriban festett művei között találjuk meg.


      Proveniencia:
      - Szatmári István gyűjteményéből

      Kiállítva:
      - Orbán Dezső festőművész gyűjteményes kiállítása, Budapest, MNG, 1984. jún. 19 – júl. 29. Kat. sz.: 15. [hibás meghatározással San Giorgio Maggiore címen], Szatmári István tul.
      - BÁV RT. 108. Festményaukció, Bp. 2001. nov. 23 – dec. 2. Kat. sz.: 593.

      Feltehetően kiállítva:
      - Orbán Dezső festőművész gyűjteményes kiállítása, Pécs, 1927, október, Kat. sz.: 9. Velencei templom. 500 pengő

      Felhasznált irodalom:
      - Tersánszky J. Jenő: Az Ernst-Múzeum XXXIII. csoportkiállítása. Nyugat, 1925/19, 188-190.
      - Lázár Béla: Előszó. Az Ernst Múzeum XCII. kiállításának katalógusa, Budapest,1927. 3-5. (m. j.): Csoportkiállítás. Magyarság,
      1927. október 2. 19.
       - Pogány Frigyes: Velence. Bp. Corvina, 1979.

  9. Orbán Dezső - Párizs, Notre-Dame, 1926
    1. Orbán Dezső 1925-1926-ban családjával együtt Párizsban élt. Mint 1925-ös kaposvári gyűjteményes kiállításának képcímei mutatják, Párizson kívül dolgozott még Dieppe, Bougival, Chatou, Le Vésinet, Croissy, Pontoise, Le Pecq és Rueil környékein is. Erről az időszakról rendelkezésünkre áll Orbán számos visszaemlékezéseinek egyik részlete: "[Czigány Dezsőt] felesége rábeszélte, hogy menjenek Párisba azt remélve, hogy ez a légkör visszahozza munkakedvét. Mi is akkor Párisban voltunk a családommal (1925) többször együtt voltunk velük és a felesége nagyon kért, hogy vigyem ki magammal festeni Czigányt. Sikerült is rábeszélnem, ki is jött velem egy alkalommal, valahol a Szajna mellé telepedtünk le, de ő nem festett semmit. Azt mondta, hogy ő most csak impressziókat gyűjt." 1 Czigány tehát csak szemlélődött, míg Orbán dolgozott. A Szajna partja és hídjai nemcsak Párizsban, de a fentebb említett települések esetében is rendszeresen visszatérő, kedvelt motívumaivá váltak Orbán Dezsőnek.

      Mind az itt tárgyalt festmény, mind pedig ennek az ausztráliai Victoriában lévő Hamilton Art Gallery tulajdonában található párdarabja, feliratuk szerint 1926-ban készültek. Mindkét kép esetében Orbán festőállványának helyét a Szajna bal partját az Île de la Cité-vel összekötő Pont de l’Archevêché-re való rálátással választotta ki. Orbán számára láthatóan fontos volt, hogy a négy világalkotó elem közül a víz, a föld és az ég mindkét esetben egyenlő hangsúllyal jelenjen meg. A tárgyalt festményünkön e hármasságot tagolják és egészítik ki a Notre Dame épülettömbjének részletei, melyet kompozicionálisan a bal part fasorával ellenpontozott. A festmény előterébe jellegzetes párizsi motívumként került a Szajna-csatorna egyik állóhajója. Mint látható, a víz-föld-ég álló háromszögét az épület-fasor-hajó fordított háromszögével ellensúlyozta ki és csúsztatta egybe, mely megoldással a kompozíció az állandósult nyugalom és tökéletes befejezettség érzetét kelti. E konstruktív szerkesztésű alapvázra kerültek azután Orbánnak ettől az időszaktól a harmincas évekre is átnyúló periódusára jellemző fémes hatású színegyüttesei.

      "A negyedik és ötödik teremben szinei mélységének tovafejlesztése közben találjuk Orbán Dezsőt. Spanyol- és olaszországi, párisi és nagybányai motívumok váltakoznak képein, de mindenik egyéni stílusából fogant, mélyre hangolt emailszerü szinek ragyogásával fonja körül világképét, bárhol is lássa meg őket. Ez a szincsillogás lelke öntudat alatti mélyéből fakad és szinjátékában bársonyosan hullámzik előttünk." – írja Lázár Béla 1927 októberében az Ernst Múzeum 92. csoportkiállításának katalógus-előszavában Orbán Dezső ekkor bemutatott festményeiről.2

      Orbán a látvány elemeit néhol bársonyosan, néhol pedig karcosan-rajzosan állítja elénk, mindig attól függően, hogy az ábrázolt tárgy milyen ecsetkezelést és színhatást igényel. Főként az architektúrák festésében érhető tetten a művész 1925 körüli stílusváltása. Képünkön a párizsi Notre Dame szinte csontvázszerűvé absztrahált módon jelenik meg, remekül érzékeltetve az épületnek a történelem viharait túlélő masszív szerkezetét. A markáns tömegkezelés és tömörséget sugalló fémes színhatás kiegyensúlyozására a vele átellenben lévő fasor komor zöldekkel alakított lombjai kerültek. A realitás iránti igény és a vizionárius álomszerűség együttesen jelentkezik Orbán e korszakának festészetében. Az emberi jelenlét csupán nyomaiban, a rakparton álldogáló kordé elé fogott ló sematikus figurájában mutatkozik.

      "…Orbán Dezső tájképei tüzes szinpompájukkal, érett ragyogásukkal és változatosan összefogott szinskálájukkal bizonyítják a művésznek egyre szabadabb és teljesen önmagafelé fordult művészetét. Velencei, nagybányai, de különösen párisi tájképei …szinekben gazdag palettájának érett eredményei, fejlődése egyenes, biztos és egyre magasabbra törő." – írta 1927-ben, szintén az Ernst Múzeumban kiállított Orbán-képekkel kapcsolatban a Magyarság című folyóirat kritikusa.3

      Orbán Dezső 1925 és 1939 közötti munkásságára Tersánszky Józsi Jenő szavaival élve, egyfajta "modorbeli megállapodottság" jellemző.4 Ebben az időszakban Aradi Nóra szerint: "…Orbán festészetében már szinte nyoma sem maradt a Nyolcakhoz kapcsolódó, tízes évekbeli tevékenységének. Figurát alig festett; főként tájakat, városképeket állított ki, amelyekben mély nyomot hagytak spanyolországi, olaszországi, németországi utazásai, és főként 1925-1926-os, hosszabb párizsi útja."5

      Mint fentebb kimutattuk, Orbán párizsi képeinek s közöttük az itt tárgyalt Párizs, Notre Dame című festményének egyik fő jellemzője a konstruktív szerkesztettségű alapváz, mely azt bizonyítja, hogy a tízes évek festészetének eredményeit Orbán tudatos és alapos munkával fejlesztette tovább. Nem igaz tehát az, hogy a Nyolcak-periódus nyom nélkül veszett volna ki Orbán huszas évekbeli festészetéből. A Képzőművészek Új Társasága kiállításain – melyeken Orbánon kívül az egykori Nyolcak szinte valamennyi képviselője szerepelt – propagált úgynevezett "franciás iránytól" azonban ténylegesen eltávolodott. A KUT-ba sem 1924-es megalakulásakor sem pedig később nem lépett be, kiállításaikon nem szerepelt. Ennek okának megválaszolása további kutatások tárgyát képezheti.

      Miután Orbán Dezső 1923 és 1927 között Budapest mellett számos hazai és külföldi városban gyűjteményes kiállításainak sorozatával mutatkozott be – mely időszakát 1975-ös ausztráliai retrospektív tárlatának katalógusában a "very active painting period" kifejezéssel jellemzett. Az önmagát és művészetét professzionalista módon menedzselő Orbán – magyarországi viszonylatban egyedülálló módszerrel – egy nyomtatott füzetkében közreadta az Ernst Múzeumbeli tárlatának válogatott sajtóvisszhangját.6 A következő bekezdésben ebből adunk válogatást:
      "…Orbán Dezső palettája gazdagabb lett: színei fényt kaptak, valami titkos belső ragyogást, mint a nemes selyem és a bársony. Új képei műhely-értelemben igen szépen vannak festve, s régi kvalitásai ezekkel az újakkal szaporodva, Orbánt olyan művésszé emelik, aki jelentkezésének nagy ígéreteit most már be tudja váltani. …" (–ny.): Az Est, 1927. október 2.

      "…Orbán Dezső jelentkezését kell elsősorban figyelemre méltatnunk. […] Orbán Dezső pikturája a natura titkának festői megérzése, az anyag felépítésének érzékeltetése. Emellett színei, formái az életet magát adják. …" (b. m.): Esti Kurir, 1927. október 2.

      "…A fiatalokon kívül egyetlen régebbi és beérkezett ember: Orbán Dezső. Mai kiállítása újból bizonyság, hogy beérkezettsége nem jelent megállást. Azok közül való, akik végigjárták a művészet új útjainak kereső állomásait s eredményeket gyüjtve össze, mintegy két esztendő előtt sok nyugati és itthoni művésztársával egyetemben eljutott ahhoz a megismeréshez, hogy ezekkel az analitikus eredményekkel fölszerelten a maga és művészete továbbépítésének útja visszavezet a természet teljességéhez. Ezt a törekvést láttuk már a legutóbbi kiállításán kezdő és forrongó stádiumában és ezt látjuk ma már kész eredményekkel, jó és erős hatású képeken. Orbán hivatott tájképfestő, aki mély színek hangszerén erős lírai hajlandósággal tud formát adni és kompozíciót a természet játékának, mély zengéseket és színek furcsán fénylő csillogását. Egyéni hangja van és egyéni eszközei, amelyek nagybányai és párizsi tájképein mutatják meg legteljesebben azt a fejlődést is, amelyet alig egy esztendő alatt ugyancsak itt szereplő spanyol képei óta megfutott. …B. L.: Magyar Hírlap, 1927. október 2.

      "…Legtisztább és a legjelentőseb eredményeket a fejlődésben Orbán Dezső érte el. Zománcszerűen vastag színeibe mélységet és ragyogást vitt. Egyénisége a tájhangulatok nyugodt, reális költészetében nyilatkozik meg." K.: Nemzeti Ujság, 1927. október 2.

      "…Szélsőséges kísérletek útjáról tért vissza egyre jobban a természethez és most egyre elmélyültebben szólaltatja meg komoly, mély és mégis gyöngyös fényű színekkel egy-egy táj vagy csendélet szépségeit. A színnek igazi kulturája ad jelentőséget egyéni stílusának és hangjának, mely mindig komoly és jelentékeny és mindig erős hatású." (gy. t.): 8 Órai Ujság, 1927. október 2.

      "…Orbán Dezső francia, spanyol és nagybányai motívumai komoly elmélyülésről tanuskodnak. Kollekciója sokkal egységesebb, mint a legutóbbi volt és súlyosabb, értékesebb is. Valami fájdalmas őszi komorság lengi át sötét, nehéz tömegekbe tagolt képeit, amelyeknek legkedveltebb eleme az arcitektúra. Mély szürke és barna alaptónusaiból zománcos ragyogással ütközik ki a tüzelő színek gazdag skálája. …" Carpaccio: Pesti Napló, 1927. október 2.

      "…A híres Nyolcak társaságának volt egyik legtehetségesebb tagja, aki a lázas kereséseken túl, lehiggadva, megtisztulva eljutott annak a megismeréséhez, hogy az igazi út a természet ősi elemeinek festői érzékeltetése. És ma már Orbán Dezső újra gondot fordít a formákra, a távlatra és szinte akadémikus minuciózitással fest, de valami olyan csodálatos színgazdagságú palettával, amely teljesen eredeti és egyéni a magyar piktúrában." N. n.: Dunántúl, 1927. október 16.

      Orbán Dezső 1928-ban a KUT-nál konzervatívabb szemléletű Munkácsy Céh tagjainak sorába lépett. Lázár Béla művészettörténész aki a Munkácsy Céh igazgatói tisztét vállalta fel, 1928-as bemutatkozó kiállításuk katalógusában többek között a következőkben határozta meg az újonnan létrejött művészi társulás programját: "A Munkácsy-Céh e kiállítása szinte keresztmetszete a mai magyar művészetnek. Külön-külön egyik irány sem adna teljes képet, de így, ebben a válogatott szép együttesben, megmutatja, hogy a sok árnyalat mellett mily egységes és igaz, mily őszinte és nemes a mai magyar festészet. Minden törekvés, legjava alkotásaival, minden nemzedék, egy-egy reprezentáns alakjával, idősebb és ifjabb mesterek, a legfiatalabb évjáratig, jelen vannak itt egymás mellett, egymást emelve, kiegészítve és egységbe forrva." 7

      Jegyzetek:
      1 Orbán Dezső levele Dévényi Ivánnak. Sydneyből Esztergomba, [1980 körül] július 16. MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, Adattár, MKCS–C–I–159/1156.
      2 Lázár Béla előszava. Az Ernst Múzeum Kiállításai. XCII. Csoportkiállítás. Budapest, Ernst Múzeum, 1927. október. Katalógus.
      3 (m. j.): Csoportkiállítás. Magyarság, 1927. október 2. 19.
      4 Tersánszky J. Jenő: Az Ernst-Múzeum XXXIII. csoportkiállítása. Nyugat, 1925. 19. sz. 188-190.
      5 Aradi Nóra: Orbán Dezső. In.: Magyar Művészet 1919 – 1945. Szerk.: Kontha Sándor. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1985. I. kötet. 372.
      6 A sajtó véleménye Orbán Dezsőnek az Ernst-Muzeumban rendezett kiállításáról. Budapest, Thália-Kultura R.-T., Orbán Dezső kiadása. é. n. [1927] MTA–MKCs–C–I–123.
      7 Lázár Béla előszava. A Munkácsy-Céh első kiállítása a Nemzeti Szalonban. Budapest, Nemzeti Szalon, 1928. november. Katalógus.

      Felhasznált irodalom:
      - A sajtó véleménye Orbán Dezsőnek az Ernst-Muzeumban rendezett kiállításáról. Budapest, Thália-Kultura R.-T., Orbán Dezső kiadása. é. n. [1927] MTA–MKCs–C–I–123.
      - Lázár Béla előszava. Az Ernst Múzeum Kiállításai. XCII. Csoportkiállítás. Budapest, Ernst Múzeum, 1927. október. Katalógus, 3-5.
      (m. j.): Csoportkiállítás. Magyarság, 1927. október 2. 19.
      - Baki Miklós: Orbán Dezső. Művészet, 5. évf. 12. sz. 1964. december. 28-30.
      - Aradi Nóra: Orbán Dezső. In.: Magyar Művészet 1919 – 1945. Szerk.: Kontha Sándor. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1985. I. kötet. 372.

      Kiállítva:
      - Bizományi Áruház Vállalat 33. Művészeti Képaukció. 1974. május 11 – 19. Kat. sz.: 195. Szajna part a Notre-Dame-mal.
      - Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. Tavaszi Aukció. 105. Festmény Aukció. 2000. május 20 – 28. Kat. sz.: 399. Szajna part. Reprodukálva a katalógusban.

      Feltehetően kiállítva:
      - Egyházművészeti Kiállítás. Budapest, Nemzeti Szalon, 1926. Kat. sz.: 176/a. Notre Dame.
      - A Pécsi Képzőművészeti Kiállítás Katalógusa. A Nemzeti Szalon 64. Vidéki Kiállítása. 1926. Kat. sz.: 273. Notre Dame.
      - Orbán Dezső festőművész gyűjteményes kiállításának katalogusa. Pécs, 1927. október. Kat. sz.: 19. Szajnahíd Párisban.
      RA

  10. Orbán Dezső - Magányos fa, 1910 körül
    1. A “Nyolcak"

      A modern francia festészet s ezen belül is elsősorban Paul Cézanne és Henri Matisse nyomdokán haladó “Nyolcak"-művészcsoport 1911 áprilisában alakult meg. Az eseményre Orbán Dezső budapesti műtermében került sor. A “Nyolcak"a tiszta festőiségre való törekvésükhöz alkalmas témákat keresve jutottak el az ideológiáktól leginkább mentes tájkép, csendélet, portré és akt műfajaihoz, melyekben a kiaknázható lehetőségek gazdag tárházát lelték meg művészi elveik maradéktalan kifejtéséhez. Tájképeiken a nagybányai hagyományok – elsősorban Ferenczy Károly hatása – kapcsolódtak a Cézanne-tól tanult konstruktív formaképzéssel. A Matisse és köre fauves festészetének legfrissebb eredményeit pedig saját lelkialkatukhoz és egyéni festői meggyőződésükhöz igazítva használták fel. “Talán úgy lehetne megfogalmazni e művészek közös vagy rokon törekvéseit, hogy szigorú elvek szerint igyekeztek felépíteni képeiket, a kompozíció, a konstrukció, a formák, a rajz, a lényeg kihangsúlyozásával." – vallott akkori törekvéseikről Márffy Ödön közel fél évszázaddal későbbi visszaemlékezéseinek egyikében.

      Orbán Dezső tájképfestészete 1910 körül

      Orbán 1910 körül Czigány Dezső műtermében ismerkedett meg Lesznai Annával. Ezekben az években a “Nyolcak" több tagja is Lesznai édesapjának felvidéki birtokán, körtvélyesi kastélyában vendégeskedett nyaranta. Orbán 1910-12 között számos tájképen örökítette meg ezt a vidéket, Lesznai amatőr botanikus édesanyja által a kastélyhoz tartozó parkból egzotikus fák, ritka növények és virágok telepítésével varázsolt arborétumot. Valószínűleg a körtvélyesi birtokon festette itt bemutatott képét is, melynek főszereplője a bokroktól körülölelt tisztáson álló magányos fa. A csekély térhatású, síkban tartott kompozíció minden eleme és színfoltja a rend és nyugalom iránti vágyat, az imádott, de kaotikus természetből a nézőpont kiválasztásával rendet teremteni akaró művészi szándékot tükrözi. A csupán néhány szín árnyalatainak végtelen gazdagságában tobzódó tájkép a letisztult egyszerűséget ötvözi azzal a friss közvetlenséggel, mely Orbán 1910 körüli festészetének egyik alapvető sajátja, úgy csendéletei, mind tájképei esetében. A térmélység érzékeltetését a hagyományos perspektivikus szemlélettől eltérően, Orbán dekoratív módon, tiszta, áttetsző és meleg színfelületek egymásra rétegzésével érte el.

      Csontváry és Orbán

      Orbán először 1907-ben, első párizsi tartózkodása idején láthatta eredetiben annak az ekkor még jószerivel ismeretlennek számító Csontváry Kosztka Tivadarnak a festményeit, aki 1908-ban és 1910-ben Budapesten is bemutatta időközben egyre bővülő kollekcióját. A “Nyolcak" törekvését támogató művészeti írók és kritikusok szinte kivétel nélkül a dilettantizmus és a zsenialitás határán egyensúlyozó, besorolhatatlan, teljesen sajátos művészetként értékelték Csontváry grandiózus teljesítményét. Amit leginkább tiszteltek benne, az elhivatottsága volt, mellyel izzó energiákkal telítette és átlelkesítette tájábrázolásait. Nyitrai József 1910-ben kihangsúlyozta, hogy Csontváry “…nem hódol meg a közönség ízlésének, nem néz sem jobbra, sem balra, hanem megépíti a maga művészetét, a maga hitvallása szerint." Csontváry “Nyolcakra" gyakorolt hatása tehát nem festői látásmódjuk, vagy művészi céljaik azonosságában érhető tetten, hanem a magányosság és elszigeteltség tudatos vállalásában, mely az új, járatlan utakat keresőknek törvényszerű osztályrésze. Orbán fiatal “cédrusa" egyazon tőről fakad Csontváry Magányos cédrusával, s válik jelképévé annak a küzdelemnek, melyet a korabeli Magyarország elmaradott viszonyaival, még az óvatos impresszionizmusig is csak épp eljutott közízlésével vívtak a “Nyolcak" és Csontváry is a maguk eszközeivel.

      Feltehetően kiállítva:
      A Nyolcak harmadik tárlata, Budapest, Nemzeti Szalon, 1912. nov.-dec.

      Irodalom:
      Passuth Krisztina: A Nyolcak festészete, Budapest, Corvina, 1967.
      Vezér Erzsébet: Lesznai Anna élete, Budapest, Kossuth, 1979.
      Tímár Árpád: Interpretáció vagy legendagyártás. Megjegyzések Csontváry művészetének befogadástörténetéhez. I. rész: 1905–1910, Ars Hungarica, 1995/1, 45-62.
      RA

       

  11. Orbán Dezső - A klastromrét Nagybányán
    1. Orbán Dezső pályaképe az 1920-as évek végéig

         Orbán Dezső a 20. század első éveiben indult művészi pályáján, a hivatalos művészképzés állomásait kihagyó autodidaktaként. 1906-ban látogatott először Párizsba, ahol a későbbi Nyolcak több tagjával, főleg Berény Róberttel és a kortárs francia művészek legjavával való megismerkedése szabott követendő irányt számára. 1909-ben a Szinyei Merse Pál elnökletével megalakult Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre 2. kiállításán már remekművel jelentkezett a Nemzeti Szalonban (Charentoni házak, 1908, Székesfehérvár, Deák-gyűjtemény). Ezt követően alapító tagja lett a 20. századi magyarországi művészettörténet egyik legmeghatározóbb festőcsoportjaként ismert Nyolcaknak, akikkel együtt 1909 és 1912 között számos és fontos hazai valamint külföldi kiállításon vett részt. Orbán első önálló bemutatkozására 1917-ben került sor a budapesti Könyves Kálmán Szalonban. Az itt kiállított 90 mű átfogó és reprezentatív képet nyújtott addigi művészetéről. Orbán a Tanácsköztársaság idején tevékeny részt vállalt a művészeti direktórium munkájában, s ennek következtében a proletárforradalom leverését követő megtorlás idején, számos sorstársával együtt ő is kiszorult a művészeti közéletből. 1923-ban Orbánnak ismét lehetősége nyílt a közönség elé tárni az elmúlt hat évének művészi termését, a Helikon Galériában bemutatott önálló kiállításának keretében. Az ekkor bemutatott számos budapesti tájrészlet alapján valószínűsíthető, hogy Orbán Budapesten vészelte át a fehérterror dermesztő időszakát, s csak valamikor 1923 után kezdte meg azt a több mint fél évtizedig tartó vándorlását, melynek során családjával együtt beutazta Nyugat- és Kelet-Európa jelentős részét. 1924 és 1931 között, a legújabb műveinek rendszeres budapesti bemutatásán túl számos vidéki és határon túli, főként felvidéki városban rendezett gyűjteményes kiállítást újabb és régebbi műveiből. 1929-ben részt vett Genfben és Nürnbergben a magyar képzőművészetet bemutató hivatalos tárlatokon, valamint a barcelonai világkiállításon, ahol aranyéremmel tüntették ki ú.n. Nagy csendélet című, 1910-11 körül született művét (Magántulajdon).

      Orbán Dezső Nagybányán

         Orbán nagybányai tartózkodását illetően, csupán a bizonyosan itt készült festmények és a vonatkozó kiállítási adatok nyújtanak támpontokat. S bár Réti István sem a nagybányai művésztelep történetéről írott könyvében, sem pedig annak az ott tartózkodó és alkotó művészeket felsoroló jegyzékében nem említi Orbán Dezső nevét, a kiállítási katalógusok és e tárlatokról szóló kritikák bizonyítják, hogy a festő az 1920-as években nemcsak járt az ekkor már több évtizedes művészi hírnévvel büszkélkedő erdélyi bányavárosban, de annak tájai éppoly ihlető hatással voltak rá, mint oly sok hazai és külföldi kollégájára. Az életrajzi adatok szerint Orbán 1924-ben Nyíregyháza és Nyírbátor mellett Nagyváradon is rendezett gyűjteményes kiállítást műveiből. A fellelhető katalógusok tanusága szerint, nagybányai témájú műveket azonban a művész először 1927 októberében, a budapesti Ernst Múzeum csoportos kiállításán mutatott be, majd ezt közvetlenül követően Pécsett is kiállított néhányat közülük. A nagybányai református templomot a Zazar partjáról megörökítő Esős idő című képét ekkor a budapesti Székesfővárosi Képtár megvásárolta gyűjteménye számára, mely festmény ma a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában található (MNG Ltsz.: FK.1715). Pécs városa pedig saját képtára részére a Nagybányai major-t választotta ki megvételre Orbán kollekciójából ekkor. Orbán fellelhető nagybányai képei közül a Székesfőváros gyűjteményébe került Esős idő a legközelebbi analógiája képünknek, mely a Zazar másik oldalán elterülő Klastromrét felől ábrázolja a református templomot háttérben az István-torony épületével. A két kép festésmódjának és színvilágának hasonlósága valószínűsíti, hogy egymáshoz közeli időben készültek. S mivel a fellelhető 1927-nél korábbi Orbán-gyűjteményes kiállítási katalógusokban nem szerepel nagybányai témájú mű, így e festmények készültének legvalószínűbb éve 1927. "…Orbán Dezső palettája nagyon elkomorodott, amióta utoljára szerepelt képeivel a nyilvánosság előtt. Azóta jó darab világot bejárt és sok érdekes motívumot gyűjtött össze. Legszebbek mégis itthon, Nagybányán festett képei…" – írta Elek Artúr műkritikus Orbánnak az Ernst Múzeumban kiállított képei kapcsán ugyanebben az évben. Mind a budapesti, mind pedig a pécsi tárlat katalógusában szerepel egy Klastromrét Nagybányán, valamint A klastromrét Nagybányán című kép, valamint a pécsin ezen kívül még egy Nagybányai r. templom című festmény. A korabeli reprodukciók vagy fényképek hiányában azonban csupán feltételezhető, hogy az itt szereplő tételek közül valamelyik megegyezik az itt tárgyalt festménnyel.

      A nagybányai Klastromrét

         "Van egy dús füvű rét szelíd dombok és roppant hegyek karéjában. Pázsitja egészen a hegyhajlatok alá kúszik, mintha róla szökkennének magasba az erdőborította csúcsok a mélykék nagybányai ég alatt. Szeptemberben kivirágzik a mező. Halványlila-fehér virágú kökörcsinek tompítják a színek kórusát, hogy azután ismét a haragoszöldek érvényesüljenek. Zöld itt a fű hóhullásig, gyenge telek idején december végéig is. Titka, miként a gesztenyeerdőké, éghajlati anomália lehet. A hegyek visszafogják a dért hozó csípős szeleket." (Murádin–Szücs,1996,159.)

         Orbán Dezső festészetére az 1920-as évek második felében egyre jellemzőbbé vált a szinte belső fénytől izzó, olykor komoran sötét színvilág. Elsősorban németországi, párizsi és velencei városképein került előtérbe az architektúrák ábrázolásánál a szálkás, néhol fametszet hatású festésmód. Nagybányai képein viszont a természet lépett előtérbe, melyekkel Orbán szervesen kapcsolódott a plein-air naturalizmus nagybányai hagyományához. A Klastromrét Nagybányán c. festmény komponálási módja és hangulata pedig egy időben még korábbi tradíció továbbélését is mutatja, nevezetesen a 19. század második felében kibontakozó barbizoni festészet hatását. Paál László alacsony horizontú, szélesebb képkivágatú tájképein gyakorta alkalmazta a táj és a levegőég kompozicionálisan egyenrangú kezelését, mely jellemző Orbán e képére is. A kompozíción túl azonban a Barbizonban elterjedt ún. paysage intime, azaz a bensőséges, hangulati táj műfajába is bevonható Orbán műve, mely éppúgy átmenetet képez a realista és impresszionista tájképábrázolás között, mint az ebben úttörő barbizoni festészet. Mindezt Orbán egy valóban csak rá jellemző, egyéni látásmóddal egészítette ki az 1920-as években.

      Kiállítva:
      - Bizományi Áruház Vállalat 65. képaukció, Budapest, 1984. december, Kat. sz.: 222. Nagybányai táj.

      Feltehetően kiállítva:
      - Győri Frigyes, Istokovits Kálmán, Lahner Emil, Lehel Mária, Orbán Dezső, Simkovits Jenő és Rippl-Rónai József csoportos kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum, 1927. október, [Orbán Dezső képei közül]: Kat. sz.: 78. Klastromrét Nagybányán, 400 pengő; [vagy]: Kat. sz.: 83. Nagybányai r. templom, 500 pengő.
      - Orbán Dezső festőművész gyűjteményes kiállítása, Pécs, Nőegylet, 1927. október 16–24., Kat. sz.: 22. A klastromrét Nagybányán, olajfestmény, 400 pengő.

      Felhasznált irodalom:
      - Elek Artúr: [Orbán Dezső], Ujság, 1927. október 2.
      - Réti István: A nagybányai művésztelep, Budapest, Kulturtrade, 1994.
      - Murádin Jenő–Szücs György: Nagybánya 100 éve, Miskolc–Nagybánya, 1996.
      RA

  12. Orbán Dezső - Csendélet, 1910
    1. A semmiféle művészeti előképzésben nem részesült Orbán Dezső 1906-7-es első párizsi tartózkodása során ismerkedett meg a francia posztimpresszionista mesterek – Cézanne, Van Gogh, Gauguin – és Matisse műveivel. Saját bevallása szerint hét hosszú és vívódásokkal teli hónap elteltével, villámcsapásszerűen értette meg és kezdte csodálni a legmodernebb festészet e remekeit. Megvilágosodását komoly munka követte, melynek eredményeit – tájképeit és csendéleteit – először 1909-ben mutatta be Budapesten. Csatlakozott a Kernstok Károly körül kialakult, később Nyolcak néven elhíresült művésztársasághoz. 1910-ben ismét a francia fővárosba utazott és főként Cézanne korai műveinek tanulmányozása érhető tetten ekkori csendéletein, köztük itt bemutatott festményén is. A még Manet festészetének hatását tükröző korai Cézanne-csendéletek – például az 1870 körül született "Csendélet fekete órával" – színvilága és festésmódja köszön vissza Orbán négy évtizeddel későbbi művén. A fiatal művész Cézanne példáján okulva és az újítók bátorságával emelte vissza palettájára az impresszionisták által száműzött fekete színt.

         "A legegyszerűbb festő a Nyolcak között. Nem a túlzások, hanem a lefokozások embere, aki csaknem dacol és kacérkodik azzal, hogy a semmitmondó jelenségekből is lehet művészetet csinálni." – írta Orbán Dezső legújabb képeivel kapcsolatban Bölöni György műkritikus 1911-ben. A Nyolcak ez év májusában megnyílt kiállítása végletes módon osztotta meg a budapesti művészvilágot. A még Párizsban is botrányosan újnak számító fauve és kubista festészet naprakész magyar változatai kivívták a konzervatív kritikusok dühödt támadását és a baloldali radikális értelmiség támogatását. A hírlapok hasábjain dúló és kávéházakban zajló viták középpontjában azonban nem Orbán Dezső képei álltak. Még a legdurvább hangnemű kritikák is lecsendesültek Orbán képeinek szűkszavú tárgyalásakor. Nem nyújtott megfelelő támadási felületet, ugyanakkor tagadhatatlannak tűnt festményeiben a rendre és egységre való törekvés, a nyugalom, a tiszta áttekinthetőség és a képalkotó elemek első pillantásra megnyilvánuló egyensúlya. A harsány színellentétek helyett Orbán ekkori műveire inkább a kevés, csupán saját árnyalataival gazdagított szín alkalmazása és masszívan nagyvonalú formaképzés jellemző. Az eredetileg matematikusnak készült Orbán Cézanne-t követte a logikus képszerkesztés, nyers faktúra és visszafogott színvilág alkalmazásával, mivel a látvány szolgaian hű visszaadása helyett számára is fontosabb volt a kompozíció pontosan szerkesztett egyensúlyának megteremtése, mely elsőrendű eszköze a felszín alatt rejtőző lelki tartalmak kifejezésének.
      RA

  13. Orbán Dezső - Francia táj
    1. Orbán már korán, pályája kezdetén közvetlen kapcsolatba került a későbbi Nyolcak szinte valamennyi tagjával. Berény Róbert volt például az, aki 1906-ban a Párizsba érkező piktort a francia művészkörökbe és a galériák világába elkalauzolta. Ő volt az is, aki stílusával a legerősebben hatott az akkor kezdő Orbánra. Utóbbi számára talán éppen a klasszikus iskolázottság hiánya adja meg azt a frissességet, mellyel már közvetlenül pályája kezdetén kivívta a progresszív festőtársak szimpátiáját. Műtermében alakult meg például a Nyolcak csoportja 1911. április 13-án, hogy a társaság reprezentatív bemutatkozására még ugyanabban a hónapban sor kerül jön a Nemzeti Szalon termeiben.

      Az 1911-es Nyolcak kiállítást és képünk viszonyát egy, a tárlat katalógusában közölt Orbán-grafika fűzi még szorosabbá. A két alkotás képszerkezete ugyanis kísértetiesen hasonlít egymásra. Ez a hasonlóság pedig azt feltételezi, hogy a Francia táj nagy valószínűséggel szerepelhetett a csoport eme hírhedt, botrányoktól sem mentes kiállításán. Orbán Dezső így emlékezett vissza a tárlat fogadtatására: „ ... az emberek fenyegetőztek, öklüket rázva kérték vissza a belépődíjat. Ugyanakkor szokatlanul nagyszámú közönség tolongott a kiállításon. A vélemények megoszlottak, de csak két kategória volt: a dühöngők és a lelkesedők, közömbös nem maradt senki. A haladó gondolkozású írók, szobrászok és zenészek lelkesedéssel állottak mellénk.

      A Francia táj és a már említett tusrajz központi elemét egyaránt a művek középterén átfutó palánkkerítés adja. Ez a rajzos elem két jól elkülöníthető részre osztja a vizsgált alkotások képterét. Az előtér hangsúlyos vízszintes karakterét néhány fa függőleges motívuma bontja meg. Ezt az egységet zárja le a léckerítés, mely – jelen képünk esetében – a hegy rajzos sziluettjével, a kertek és a házak dekoratív motívum együttesét fogja közre. Így a kép szerkezete az előtér rajzossága és a háttér koloritja közötti ellenpontozásra épül: a tér mélysége nem egy hagyományosan megszerkesztett perspektívára, hanem a vadak jól ismert eszköztárából vett három rétegre osztott képszerkezetre, valamint a rétegeken átnyúló, hideg és meleg színek kontrasztjára épül.

      A hangsúlyos előtér miatt a csekély térhatású „... síkban tartott kompozíció minden eleme és színfoltja a rend és nyugalom iránti vágyat, az imádott, de kaotikus természetből a nézőpont kiválasztásával rendet teremteni akaró művészi szándékot tükrözi. A csupán néhány szín árnyalatainak végtelen gazdagságában tobzódó tájkép a letisztult egyszerűséget ötvözi azzal a friss közvetlenséggel, mely Orbán 1910 körüli festészetének egyik alapvető sajátja.” – írja képeiről Passuth Krisztina.

      A kritika Orbánt nemcsak a Nyolcak időszakában, de később is erősen dicsérte tájképeiért. A festő 1917-es egyéni kiállítása kapcsán nem kisebb személyiség, mint a művészet iránti elkötelezettségéről és kritikusságáról híres Kassák Lajos beszél csodálattal tájkompozícióiról: „Tehetsége a tájképben kulminál. ... Ezeket nem fotografikus leste rá a vászonra. Orbán piktúrájának itt a natúra a fundamentuma, témájának gyökere, mert amit elénk ad az már új, koncentrikus élet.” A sűrítés és a fokozás dicsérete talán a jelen képről is szólhatna, mivel a festmény tökéletesen aknázza ki az előtér és a háttér ellenpontozását, valamint a színek, főként a különböző kékek és zöldek finom átmeneteit és kontrasztját.

      Kaszás Gábor

  14. Orbán Dezső - Csendélet almákkal és virágokkal
    1. Képtörténet

      Kiállítva: czéanne és Matisse bűvöletében - A Nyolcak Centenáriumi kiállítás. Pécs, Janus Pannonius Múzeum, Modern Magyar Képtár, 2010. december 10-2011. március 27. Kat. 304.

      Reprodukálva

      Reprodukálva: Modern Magyar Festészet 1919-1964 szerk. Kieselbach Tamás. Budapest, 2004. 458. (678. kép), A Nyolcak. Kiállítási katalógus. Szerk: Markója Csilla, Bardoly István. Pécs, Janus Pannonius Múzeum, Modern Magyar Képtár, 2010. 357. oldal.

  15. Orbán Dezső - Parkrészlet lila virágokkal

    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - A Nyolcak. Janus Pannonius Múzeum, Pécs, 2010. december 10. - 2011. május 19. katalógus: 318.

      Feltehetőleg kiállítva:
      - Nyolcak kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1911. katalógus: 68 – 75 tételszámok valamelyikén

  16. Orbán Dezső - San Carlo Alle Quattro Fontane
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - Egy európai, vándorúton. Orbán Dezső (1884-1987) emlékkiállítás.
      Városi Művészeti Múzeum, Győr,
      2009. november 20. – 2010. január 17. katalógus: 66.

  17. Orbán Dezső - Charentoni táj
    1. Passuth Krisztina írja a Nyolcakat bemutató monográfiájában Orbán művészetéről, hogy "... két, egymással ellentétes festői elv között hányódik. Az egyik: a síkszerű - nála határozottan szecessziós - felfogás, mely kígyózó vonalakból alkot dekoratív - többnyire szimmetrikus - kompozíciókat A másik: a konstruktív megformálás, a Cézanne-ra emlékeztető zárt, plasztikus, masszív formavilág". Nos a Chareonti táj Orbán festészetének még a csoportba lépése előtti állapotát dokumentálja. A charentoni házakon a nagybányaiak fény-árnyék hatásokat kiemelő felfogása keveredik a szerkezetet hangsúlyozó, Cézanne festésmódját is tükröző szemléletmóddal, sőt a téma, a városkép, valamint a megformálás "szerkezetes naturalizmus"-a még Utrillo piktúrát is idézi. Minden visszavezethető a kubusra, a kockára, a kúpra mondotta Cézanne, de ezt az elméletet igazán csak a kubisták, például Braque, a magyarok közül Dénes Valéria vitték következetesen végig szerkezetre tördelt tájaikkal, illetve házaikkal. Orbán Dezső képe azt az állapotot rögzíti, amikor még a szolid konstruktivitás, a magyar impresszionizmus és a naturalizmus egyaránt befolyásolta művészetét.
      Deák gyűjtemény, Városi Képtár, Székesfehérvár

  18. Orbán Dezső - Csendélet
    1. Orbán Dezső 1911-ben festette ezt a képet, akkor, amikor a Nyolcak első kiállításukat tartották. A csoport más tagjaihoz hasonlóan Orbán is Cézanne hatása alatt volt. Cézanne racionális csendélet kompozíciói ismerhetők fel ebben a műben is.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  19. Orbán Dezső - Parkrészlet
    1.  Egy-egy aukció mindig kivételes alkalom: időben és térben egymástól távol megszülető műalkotások egyszeri, véletlenszerű, soha meg nem ismétlődő találkozása. A vak véletlen vagy éppen a sors keze azonban néha olyan műveket sodor egymás mellé, melyek együttes megjelenésükkel egy valaha volt közös történet elszakadt szálait fűzik újra össze. Ilyen ritka szerencse Berény Róbert és Orbán Dezső egy-egy korai, kiemelkedő tájképének mostani találkozása. Berény műve 1909-ben, Orbáné két évvel később született. A magyar művészet történetének talán legizgalmasabb korszakában: a Nyolcak egymásra találásának és mozgalmuk hivatalos megalakulásának esztendőiben. A két festő kapcsolata még Pesten indult a század első éveiben, de barátságuk Párizsban mélyült el. Orbán az első festői sikerek itthoni megtapasztalása és az egyetem elvégzése után érkezett 1906-ban a francia fővárosba. Berény vezette el a modern festészet "szentélyeibe": a műkereskedők aktuális kiállításaira és az amerikai gyűjtő és mecénás Gertrud Stein szalonjába, ahol a magyarok mellett megismerkedhetett Picassóval, Apollinaire-el, Matisse-al vagy Marcel Duchamppal. Berény és Orbán kapcsolatát karakterük számos rokon vonása alapozta meg. Mindketten vonzódtak a természettudományokhoz és a zenéhez is: Berény műtermében gyakran kísérletezett és remekül hegedült, Orbán matematikát tanult az egyetemen és zenei kritikái jelentek meg budapesti lapokban. Közös jellemzőjük volt a kötött oktatástól való ódzkodás is: egyikőjük sem bírta a Julian Akadémiát egy-két hónapnál tovább. Kettejük közül Berény volt az erősebb személyiség, Orbán Dezső visszaemlékezései szerint dominanciája az élet minden területén - a festészettől az éjszakai biliárd partikig - megnyilvánult. A Nyolcak csoportja hivatalosan - bár már 1909 végén Keresők néven közös kiállításon mutatkoztak be - 1911 április 13-án, Orbán műtermében alakult meg. Reprezentatív bemutatkozásukra már ebben a hónapban, a Nemzeti Szalon termeiben került sor. A kiállítás óriási vihart kavart. Orbán Dezső visszaemlékezései szerint "...az emberek fenyegetőztek, öklüket rázva kérték vissza a belépődíjat. Ugyanakkor szokatlanul nagyszámú közönség tolongott a kiállításon. A vélemények megoszlottak, de csak két kategória volt: a dühöngők és a lelkesedők, közömbös nem maradt senki. A haladó gondolkozású írók, szobrászok és zenészek lelkesedéssel állottak mellénk." Orbán korai művei közül elsősorban konstruktív szemléletű csendéletei ismertek. Tájképeit kevésbé a radikális újszerűség, mint inkább a nagybányai plein air hagyományainak továbbfejlesztése és a fauveok kolorit központú festői látásmódja jellemzi. Vizsgált képünk, a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán lévő párdarabjához hasonlóan, parkrészletet ábrázol. Az ember által átformált természeti környezet, a dísznövényekkel beültetett kertek és parkok világa - a vizsgált korszakban - a színek expresszív hatásait kiaknázó festők kedvelt témájává vált. Harsány zöldek közé illesztett élénk vörös virágok jelennek meg számtalan - a két szín ellentétére hangolt - kompozíción. Itthon talán leggyakrabban a kecskeméti művésztelepen született alkotásokon tűnnek fel. Orbán Dezső képén az előtérben sorakozó árnyéksávok ritmusa, a lila színnel dekoráló dísznövénysor finoman hullámzó szalagja és a domináns zöld árnyalataival opponáló vörös virágcsoportok foltjai teremtenek harmonikus, minden túlzástól tartózkodó egyensúlyt. Művészetének általános jellemzője ez a halk szavú visszafogottság. Kortárs kritikusa szerint "rend, nyugalom, áttekinthetőség, első pillantásra nyilvánuló egyensúly művészetének alapérzése. Békés, derűs világ az övé." Orbán Dezső Parkrészlet című festménye a művész legértékesebb korszakában született múzeumi rangú alkotás. Berény Róbert hasonló témájú képével együtt nem csupán az egyes életművek korai szakaszait, de a magyar festészet történetének egyik legizgalmasabb korszakát is felidézik. 

      Irodalom:
      - Passuth Krisztina: Orbán Dezső. Budapest, 1977.
      - Passuth Krisztina: A Nyolcak festészete. Budapest, 1967.
      - Frank János: Szóra bírt műtermek. Budapest. 1975. "Nyolcak" kiállítása. Nemzeti Szalon, 1911. 10. Kat.
      - Horváth Béla: Adatok Orbán Dezső életéhez és művészetéhez. In: Arrabona 1964/6. 535-545 l. 
      MP

  20. Orbán Dezső - Lány tükör előtt
    1. Kiállítva:
      - 1980: New South Wales House, London: "Paintings and drawings by Desiderius Orban", 12. tétel